Ugyan a 70-es évektől már Magyarországon-főleg a fővárosban- az egyetemeken és főiskolákon edzések folytak a harcművészeteket honosító mestereink vezetésével, de vidéken még csak nagyon kezdő csoportok voltak. Budapestről a friss egy danosok jártak vidékre irányt mutatni. Így volt ez Pásztón és Gyöngyösön is. Bíró György mester Budapesten tartott edzéseket, a gyöngyösi klub szakmai munkáját az első perctől kezdve támogatta. A pásztói edző Lőrik Csaba a működés első évétől segítette az edzői munkát, alakította a kapcsolatokat. Havonta egyszer átjött edzést vezetni, tanítani. Az edzéseket lelkes gyöngyösi, és más városbeli haladó karatékák vezették. Tóth Miklós 1981-ben, Janes Zsolt 1982 szeptemberében csatlakozott a csoporthoz. Az első vizsga után már ketten irányították a klub szakmai munkáját. A gazdasági ügyeket Veres Judit intézte. A tagdíj 50 Ft/hónap volt, mindezért szombatonként később kedden és csütörtökönként három órát lehetett edzeni.
Négy hónap elteltével 1982. december 22-én nyílt lehetőség letenni az első vizsgákat Pásztón Bíró György első Danos mesternél, aki a SE szakmai fejlődését 1989-ig végigkövette.
Mivel 1983. márciusában sikeres vizsgát tett Janes Zsolt – megszerezve az egy fekete csíkot – a heti egy foglalkozást ketten vezették Tóth Miklós iskola,-és klubtársával. Az edzések helye a gyöngyösi ‘Spartacus pálya’ edzőterme volt. A munkát szakmailag Bíró György és Lőrik Csaba segítette. Havi egy alkalommal tartott edzést Lőrik Csaba, a vizsgákat Bíró György első Danos mester vezette. 1984-ben lehetőség nyílt egy új tornaterem bérleti jogát megszerezni a Batthyány téri sporttelepen. Az edzések heti három alkalommal folytatódtak. A másfél órás foglalkozásokon 50-70 fő vett részt átlagosan.1985-ben Lőrik Csaba katoni szolgálatra vonult be, így az egyesületben a szakmai segítő munkája rövid ideig szünetelt.
1992-ben Nagy István, Tóth Miklós, Nagy Róbert, Tóth Zsolt, Janesné Turák Boglárka és más ambíciózus tag kezdeményezésére Janes Zsolt vezetésével szerveződött újjá az egyesülési jogról szóló törvénynek megfelelően a csoport azokkal a régi tagokkal, akik 1980-as években elindították Gyöngyösön a shotokan karatét.
1993. júliusában 21 fő alapító taggal megalakult a Mátrai Karate-do Sportegyesület, mint társadalmi szervezet-1995-től közhasznú szervezet.
1993-tól csatlakoztunk a Magyar J.K.A. Karate Szövetséghez, valamint a Palóc Karate Szövetséghez.
1993-tól a sportegyesület vezetői elindították mind a szakmai, mind a szervezeti fejlesztést. 5 fő sportoktatói végzettséget szerzett. A kyu vizsgákat követően a sportegyesület első mesterfokozatát megszerezte Janes Zsolt és Tóth Zsolt 1995-ben Mori és Sawada mestereknél. Középfokú edzővel 1996-tól rendelkezünk.
Jelenleg két középfokú (Janes Zsolt, Tóth Miklós) és két alapfokú edzővel, sportoktatóval rendelkezünk (Érsek Iván, Szabó László).
2000-ben szervező munkánknak köszönhetően újjáalakult a Heves Megyei Karate Szakszövetség.
Szintén 2000 évben egy új rendszerű, 4 éves oktatási programot vezettünk be KARATE-SULI elnevezéssel. A program sikeres végrehajtását követően az első Karate-Suli vezetője Misuta Orsolya volt-, továbbfejlesztve az ötletet ismét új programmal gazdagítottuk a sportegyesületet. A KARATE-SULI folytatásaként bevezetésre került a KARATE-GIMI, mely szintén négy éves program lett.
A KARATE-SULI programot az MKSE kezdeményezése és előterjesztése alapján a Palóc Karate Szövetség hivatalos programjaként fogadta el.
A Magyar JKA Karate Szövetségnek 2006-ban terjesztettük elő a KARATE-SULI program országos szintű elfogadását.
2000-től Heves megyében évente megyei szintű karate diákolimpiát rendezett a SE. JKA területi diákolimpia és országos edzőtábor rendezése is fűződik sportegyesületünk nevéhez.
Folyamatosan képezzük tagjainkat, edzőinket.
Vizsgáztatói ‘A’ engedéllyel rendelkezik: Janes Zsolt 5. dan
Országos bírói képzettség:
IPPON SHOBU ‘B’ kategória: Janes Zsolt
Szakmai munkát továbbra is Lőrik Csaba 5. danos mester segíti.
Nemzetközi minősítések:
Bírói és Instruktori “C”, vizsgáztatói “D” – Janes Zsolt
A SE fő céljai:
- a tradíciók megőrzése
- egy jó közösség kialakítása
- a shotokan karate gyakorlásának biztosítása gyermekkortól felnőttkorig
- a sportegyesület és a szövetség edzőinek folyamatos képzése
- versenyzési lehetőség biztosítása
- KARATE-SULI és KARATE-GIMI rendszerének fenntartása, továbbfejlesztése
A sportegyesület segítői ‘nevek felsorolása nélkül’ erkölcsileg és anyagilag a lelkes szülők, családtagok, régi karatékák, vállakozók, akik sokszor szabadidejüket feláldozva viszik az egyesület ügyeit, támogatják rendezvényeit, részt vesznek a versenyeztetésben és versenyszervezésben. Köszönet áldozatos munkájukért!
- Magyar Karate Szövetség
- Magyar JKA Karate Szövetség
- Palóc Karate Szövetség
A SE színeiben dan fokozatot szerzett karatékák.